Folytatódik Füzér Várának felújítása

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A NEMZETI KASTÉLYPROGRAM ÉS NEMZETI VÁRPROGRAM KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ, A FÜZÉRI VÁR HELYREÁLLÍTÁSÁT CÉLZÓ II. ÜTEM „FÜZÉR REG-ÉLŐ VÁR” CÍMŰ (GINOP-7.1.1-15-2016-00022 KÓDSZÁMÚ) PROJEKTJÉRŐL

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében 39 műemlék – 20 kastély és 19 vár – újul meg, nemcsak régi szépségüket nyerik vissza, hanem új funkciókkal is gazdagodnak, hogy – adottságaikhoz igazodó módon – megfeleljenek a mai kor turisztikai igényeinek.
Az 1977/2015. (XII. 23.), majd az annak helyébe lépő 1773/2016. (XII. 15.) számú kormányhatározat alapján Füzér Község Önkormányzata és a Füzéri Várgondnokság, valamint a NÖF NKft. konzorciumban valósítja meg a ”FÜZÉR REG-ÉLŐ VÁR” című projektet, amelynek támogatás összege 1.500.000.000.- Ft.

A program célja, hogy a műemlékhelyreállítás és az örökségmegőrzés alapvető szempontjai mellett egy egységes, Európában is unikális, jól értékesíthető turisztikai termékcsomag valósuljon meg, amely valóban érdekli a látogatókat. Egy-egy vár vagy kastély szinte mindig az adott település egyik jelképe, szimbolikus értékű helyszín, különleges helyet foglal el a köztudatban, ezért fontos a helyi identitás erősítése. A várak, kastélyok a fejlesztési koncepció alapján egyre inkább közösségi térként is szolgálnak majd, ha a vendég jól érzi magát bennük, jelentősen több időt tölt el, és ez növeli a bevételt, amelyekből a műemlékek fenntarthatók.

Fontos cél tehát az épületek szellemi újjászületése is: fizikai rehabilitációjuk mellett a szellemi rehabilitációjuk is megvalósul. A várak, majd a kastélyok évszázadokon keresztül a magyar és az európai kultúra „fellegvárai” voltak, most a 21. századi igényeknek megfelelően újraértelmezett formában kapják vissza ezt a szerepüket, jól illeszkedve az épületek műemléki adottságaihoz. Olyan közösségi és kulturális terek kerülnek kialakítása, amelyek különböző művészeti ágakat felölelő programokat kínálnak a látogatóknak.

A komplex funkciót betöltő, többféle bevételi forrásra támaszkodó objektumok egy egységes rendszerbe foglalt láncot alkotnak majd, egységes, nyugat-európai színvonalú turisztikai desztinációként. Az egyes vonzerők hozzájárulnak a kistérség gazdaságának az élénkítéséhez, a munkahelyteremtéshez és a vidékfejlesztési célokhoz, és úgynevezett multiplikatív hatással is rendelkeznek majd: a környező kis- és középvállalkozók rácsatlakozhatnak az Európai Uniós és hazai forrásból turisztikai vonzerővé fejlesztett, korábban romos és kihasználatlan műemléki szolgáltatások struktúrájára.

A program az ország egész területét lefedi. Művészettörténeti szempontból a legszínvonalasabb épületek szerepelnek benne, nemzetközi szintre emelve a kastély- és várláncot, amely a magyar épített örökség egyik legfontosabb megjelenítője lesz.

A programban szereplő helyszínek mindegyike egységes arculattal és sztenderd szolgáltatási csomaggal, ajándékbolttal és kávézóval rendelkezik majd.

Fontos, hogy hiteles, ugyanakkor friss és interaktív kiállítási tartalom fogadja az épületbe látogatókat. Minden helyszín egyedi, a kiállítási tematika ehhez illeszkedő jellemzőkkel rendelkezik, ezáltal az egykori magyar kastély- és várélet minden rétege bemutatásra kerül. Alapvető cél, hogy a kiállításnak olyan grafikai arculata és olyan atmoszférája legyen, amellyel a vendégek azonosulni tudnak. Nagy hangsúlyt fektet a program az előkészítő munkára: a falszövet, a régészeti, a restaurátori, a levéltári, a tervtári, a köz- és a magángyűjteményekben végzett kutatások alapján összeállt adathalmaz kreatív és közérthető feldolgozásával áll össze egy olyan kiállítás, amely vonzza a látogatókat, és elidőznek benne. Az épületek múltját a történetmesélés, az anekdoták mentén is megismerhetik a látogatók. Minden helyszínen bemutatásra kerülnek az egykori birtokos családok egymást váltó generációi, megelevenednek a történelemkönyvekből ismert nemesi családok tagjai. A kastélyban, várban zajló életmód, a főúri család hétköznapjai és ünnepei, sőt a személyzet feladatai is a kiállítás részét képezik. A koncepció fontos eleme az interaktív és multimédiás eszközök használata és kiállításokba építése. Így be lehet például mutatni az épületek kinézetét különböző építési korszakokban, virtuális túrát lehet tenni a kiterjesztett valóság alkalmazásával a műemlék falai között különböző történelmi korokban, vagy holoprojektoros vetítéssel láthatóvá válik egy makettben, hogy az épület egyes helyiségei milyen célt szolgáltak, milyen tevékenységet végeztek ott egykor. A kastély vagy vár látogatási útvonalának végigjárására a hagyományos idegenvezetés mellett lehetőség nyílik többnyelvű táblagépes, azaz tabletes, visualguide-os eszköz segítségével is.

A változatos, helyi adottságokra támaszkodó, a mindennapokban is használható termékekkel felszerelt ajándékbolt egyre fontosabb részévé válik a látogatóközpontoknak. Itt nyílik lehetőség a helyben termelt, a környékbeli termelőktől származó minősített termékek befogadására és értékesítésére is, így valósítható meg az a gazdasági modell, amely a kastélyok hosszú távú, önfenntartó működését szolgálja.

2017. június 6-án aláírásra került a pályázat támogatási szerződése, amely alapján a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében megvalósul a Füzéri Felsővár rekonstrukciójának II. üteme, valamint a Vár lábánál kialakításra kerül a Váruradalmi Függőkert; mindkét fejlesztés sokféle élményelemmel várja majd a látogatókat.

A fejlesztés eredményeként a Vár helyreállításának II. ütemében megvalósuló projektelemek:

  • a feltárások és a kutatások eredményeként újjáépül és interaktív módon működőképessé válik a Deák-ház, a konyha, a sütőház, az ecetes ház, a Rimay-ház, és a Pápai-ház.
  • a feltárások és a kutatások eredményeként újjáépül a lőréses bástyafal és a darabont őrházak
  • a várudvaron színpad létesül, amely új programhelyszínként is szolgál
  • a Vizes pincében létrejön egy a Vár 3D-s történelmi filmjét bemutató vetítőterem
  • a Vár teljes kiállítási programja élményelemekkel gazdagodik
  • az Alsóvárban egy régészeti kiállítás kerül kialakításra, amely a Vár feltárása során megtalált leletanyagok egy részét mutatja be
  • A kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések keretében bővítésre kerül a várparkoló, továbbá a Várhoz vezető sétány szélesítésére és a várat ellátó napelempark telepítésére is sor kerül.

    2018.03.28. 18:30