Tájház Porták

Füzéri Tájház

A mestergerendába vésett évszám alapján a házat 1879-ben építették. A Tájház a füzéri paraszti építkezés, lakás- és eszközkultúra bemutatásának céljából helyreállított lakóház. A berendezés a XX. század eleji füzéri kisparaszti életmódot reprezentálja.

Az épületről

A módosabb gazdák már a két világháború közötti időben is kétszobás házakat építettek, de a Tájház lakói szegényebbek voltak, így csak egyetlen szobával rendelkeztek.

A lakóház alaprajzi elrendezése a hegyközi parasztság zömét képviselő néhány holdas gazdaságok lakóházainak jellemző típusa:  „ház” (szoba),  „pitvar”,  „kamara” és egy külön bejáratú, de az épülettel egybeépített „istálló” beosztású.

Járja körbe virtuálisan tájházunkat a képre kattintva!

A „ház”, vagyis a szoba berendezése a család minden tagjának lakóhelyéül szolgált. Házioltárként a két ablak között lévő „sublót”-ot alkalmazták, mely egy ruhatárolásra használt bútor, tetejére pedig a szent szobrok és a „búcsúfiák” kerültek.

Központi helye a szobának az étkezésre használt sarok, amelyben a karos láda van elhelyezve, ez nem csak ülőbútor volt, hiszen a belsejét, mivel felnyitható tetővel rendelkezett, mindenféle élelmiszerrel tele tudták pakolni.

A „pitvar” jelenti az előteret és a konyhát egyben. Itt lett kialakítva a nagy méretekkel rendelkező szabadkémény is, mely nem csak a füst kivezetésére, de közben a disznóvágás hústermékeinek kifüstölésére is tökéletes volt. Kellemeset a hasznossal, szokták volt mondani. Milyen igaz!

A padlózatot döngölt agyag jelenti, amelyet szarvasmarha trágyával tisztítottak bizonyos időszakonként, „szagról” azonban a szobában szó sincs. Ha nem hiszi, járjon utána!

A „kamara” a Tájház szerszámraktára, igazi korszakra jellemző érdekességekkel. Szelelő lapát, favilla, rokka, tekenő, gumicsizma és sok más eszköz várja, hogy megismerje, mire és hogyan használták ezeket.

Mondanunk sem kell, hogy a Tájház élőben a legszebb: tavasszal a nyíló virágok illata, nyáron a forró hőség előli hűvös, ősszel a lehulló lombok színei, télen pedig a hó mesébe illő csillogása teszi még szebbé ezt az egyébként is nagy kincsnek számító épületet!

Tervezze meg kirándulását!

Kérjük, érkezése előtt tájékozódjon érvényben lévő házirendünkről, árainkról és  legfrissebb információinkról.

Múltidéző ház - a retró tájház

Múltidéző házunk az 1940-70-es évek közti időszakba repíti vissza. Felidézheti eme kor csodálatos vívmányait: a rádióban a „Ki nyer ma?” műsor hallható, a televízióban pedig Gyabronka József vezette „Zsebtévé” egyik adása látható. Emlékszik még a fatüzelésű bojlerre? Retró házunkban számtalan más kedves emlékkel is találkozhat, mindenképp látogasson el hozzánk!

Múltidéző házunk olyan történelmet mutat be, amely a mindennapoknak máig is tagadhatatlan része és sokaknak még igazán ismerős, sőt életük és lényük igazi része, melyet a fiatalabb generációknak is mindenképpen látni kell!

Az első szoba egy fiatal házaspár mindennapjait mutatja be. Írógépet használva készültek a levelek, a színes tévé nem csak a felnőttek, hanem a gyermekek mindennapjait is alapjaiban megváltoztatta. 

A dohányzó asztal tele korabeli folyóiratokkal. A korszakra jellemző „tipikus” szobabútor együttes le sem tagadhatná, honnan származik. A zöld színű kályha szívet melengető melege és jelenléte még otthonosabbá teszi a helyszínt.

A régebben pitvarként használt rész a „retró” Tájházban már több külön egységre bomlott fel.

Létrejött a konyha, spahelt-tel és jellemző zöld konyhabútorral felszerelve, valamint a fürdőszoba, fa tüzelésű bojlerrel és természetesen az étkezésre és vendégfogadásra is használatos előtér, kis hűtővel, amelyen szódásszifon díszeleg.

A falon otthonka és egyéb más ruházatok lógnak.

A hátsó szoba a nagymama „rejteke” lett, tele a még régi Tájházra is jellemző stílusjegyekkel. A falon körben szent, vallásos témájú képek és hollóházi porcelántányérok találhatók, magasra vetetett ágy van a sarokban és a karos ládát idéző zöld színű bútor együttes az étkezésre alkalmazható.

Az ablaknál sublót van, ami ekkor is még ruhák tárolására volt használatos leginkább. A nagymama a szobában mesét is mond az arra kíváncsi füleknek!

Tudta?

1961-ben Füzérre vezették be utolsóként az elektromos áramot és vitathatatlanul magával hozta a mindennapok eszközeinek technikai forradalmát.

Vajon hogyan hatott az elektromos áram bevezetése Füzér településre? Nálunk ez is kiderül!

Megosztás

ornam